|
Először is nem fékolaj mint azt sokan mondják, ugyanis a fékfolyadék egy higroszkópikus anyag tehát magába szívja a vizet.
A tuning és sebbeség növelés mellett a megállásról sem szabad megfeledkezni.
Mit is érdemes tudni a fékfolyadékokról?
A
fékfolyadéktól a következő tulajdonságokat követelik meg, amelyeket
lényegében az amerikai DOT 3 és DOT 4 (Department Of Transportation)
előírások határoznak meg:
Kevéssé
összenyomható, nagy forráspont (260...290°C), nagy hőmérsékleten
stabil, alacsony dermedéspont (pl. -65°C), kevéssé öregedő, kis értékű,
nem változó viszkozitás, keverhetőség más fékfolyadékokkal, kémiailag
semleges, nem támadhat meg fémrészeket és tömítéseket.
A
gyakorlatban elterjedt fékfolyadékok alkoholalapúak, általában glikol-
és glikoléter-keverékek, különleges adalékokkal. Ezek lényegében
kielégítik, sőt gyakran túl is teljesítik a követelményeket, de erősen
higroszkóposak és hosszabb idő után megtámadják a fényezést.
(Cserénél nagyon vigyázz, hogy ne kerüljön az idomokra!)
A
kiegyenlítőtartály levegőzőfuratán és a féktömlőkön keresztül a
fékfolyadék a levegőből és a felfreccsenő vízből állandóan nedvességet
vesz fel. Ez csökkenti a használhatóságát, mivel már kis hőmérsékleten
gőzbuborékok keletkezhetnek, ami a fékek működésképtelenségét
okozhatja.
A nedves fékfolyadék forráspontja ezért 3,5% víztartalomnál lehetőleg nagy legyen (140...165°C). A fékfolyadék két év alatt kb. 3% vizet vesz fel, ezért rendszeres időközönként, pl. két évenként cserélni kell.
Használt fékfolyadékot nem szabad utántöltésre használni, de fáradt
olajhoz sem keverhető, különleges hulladékanyagként kell kezelni.
A minőségét az anyagnak a DOT szám jelzi.
A DOT 3 inkább teherautókhoz, régebbi autókhoz való.
A DOT 4 tárcsafékes gépekhez, minimum ezt kell a robogóba
A
DOT 5.1 a legújabb osztály, 5.1 is glikolalapú, már használható a DOT3
és 4 helyett is, ez a fényezést nem marja meg, gumialkatrészeket nem
károsítja.
A DOT 5 szilikon alapú az nem keverhető a többivel!
A 3-as és 4-és keverhető egymással, ami még fontos a nedves forráspont annál
jobb minél magasabb.
Németországban
(ATE vizsgálat során) a gépjárművek több mint a felénél a fékfolyadék
túlkoros volt. A vizsgált fékfolyadékok esetében csak a járművek fele
felelt meg az elvárásoknak, a járművek kb. 30 %-ában a fékolaj
forráspontja 150 és 180°C közé esett, míg kb. 20 %-ában ez az érték
150°C alatt volt. A legalacsonyabb érték 109°C volt.
Ez
az érték gyakorlatilag megfelel a sima víz forráspontjának. Az új
fékolaj forráspontja 260°C. Élettartama általában 2-3 év. Ilyenkor
esedékes a csere. Nem ritka a 8-10 éves autó eredeti fékolajjal.
A
fékolaj állapotát műszerrel, de egy laikus vizsgálattal ti is meg
tudják állapítani. Az új fékolaj világos színű, 2 év után általában
sötétedik, 3 évesen pedig már a színe a híg fekete kávéra emlékeztet,
ekkor már esedékes a csere, mert vizes. Sajnos ez a megállapítás nem
mindig igaz, mert lehet, hogy ráöntöttek friss olajat a régire. A
vizes, használt fékolaj jelentősen károsítja az ABS-t, a
fékerőszabályozót és a munkahengereket.
A fékfolyadék,
ha alacsony forráspontú, vagy koszos a fék beragad, túlmelegszik az
olaj, felforr és levegő buborék képződik a rendszerben. A tárcsa
deformációja károsítja a futó alkatrészeket, csapágyat, stb. A
szerelési hiba okozhat fékszorulást, tárcsaütést!
|